Mi felnőni? Elveszteni mindent és mindenkit azáltal, hogy azokat a problémákat, amik talán a gyermekkor hajnali részegségében igaznak vagy legalábbis gyenge clishének hatottak elnyomjuk és helyükre állítjük a mocskos földiséget a materializmust, a realitást, a tényeket? Elveszteni MINDENT és MINDENKIT azzal, hogy cinizmusunk és iróniánk dicsfényében a sáros talpú vörös csizmánkat beletoljuk azok szájába akik iránt éreztünk valamit?
Elvesztjük a gyerekkor megélt szenvedéseit, egyre inkább azt gondoljuk, hogy mindennek célja és oka van. NEM így van. A gyerekkor szépsége a gyerekkor áldott nyugalma a bizonytalanság, amikor az ember képes elhinni, hogy amit érez az igazi, hogy amit érez az tényleges fájdalom, hogy a megőrülés szélén lévő gondolkodó forma testet ölt és ténylegesen ölni akar érte/értem.

Nem, nem akarok felnőni. Soha nem is akartam, koraszülés volt és császárba belehalt az anya és a szülész.