2008. július 22., kedd

természetesen




ompolygásom sokadik napján elérkezett egy időszak amikor egy írásomat, ami tegnap történt szeretném bemásolni ide.

"Természetesen /itt nagyon zenét halgattam azért legalább 5 percig nem irtam semmit/ nem tudtam megálni hogy ne irjak, ezután a beszélgetés után. Ülök az ágyam sarkában, ugyanabban a ruhában mint nappal, és írok. Körülbelül 2 óra lehet.
Miről is? Életem egyik legfontosabb beszélgetéséről.
Nevet nem mondok, hogy kivel, a lényeg hogy igazán jó beszélgető és pinpong társ.:)
Hol is kezdjem? Talán azzal kezdeném, hogy halottam ettől az illetőtől egy történetet, ami egy másik embernek okot adott a rasszista/fasiszta létre.
Átgondoltam a dolgot, és az én életembe irányitottam. Mi lenne hogyha megölnék mondjuk a romák mondjuk egy barátomat?
Azért utálnám őket mert romák és megölték vagy azért mert megölték? Azért ölték meg mert romák, vagy mert a helyzet úgy jött ki?
Nem szabad általánosítani! Nem romák, emberek ugyanolyan ember aki eltévedt ölte meg és nem más.
Persze ez fiktív ha ilyen történne nagyon morcos lenék és kiírtanám fél magyarországot.

Én is szóba kerültem, sőt!
Elmondtam neki az anya utáni életem részeit. / megtekinthető http://sompolyogj.blogspot.com/2008/07/termkut-tapasztalatok-s-az-letem.html /
Ez az illető természetesen ismerte anyukámat, és itt volt akkor is amikor kiderült hogy meghalt.
Elmesélte, hogy anya halálának estéjén, az összes gyerek, apa, meg ő is együtt aludtunk. És a Rebi, meg én egyszerre sírtunk fel. És én mondtam valami olyasmit: "" a szívem egy része eltünt és soha nem tér vissza"" nem biztos hogy igy volt.
A helyzet mondatta velem, vagy igy is gondoltam?

Dóri is szóba került, (szegedi) érdekes hogy pont őt hoztam fel példaként(?), kicsit mesélek róla. Már az illetőnek meséltem. Hogy ő volt maga a szeretet, nagy betűs. Gyönyörű mosollyal csomagolva.A szeretet, a sugárzó érzés, volt ő maga. Mindent megadotzt volna nekem érzelmileg. Én meg tökéletes rálátással most kivülálóként arcon rugnám a régi magamat amit akkor műveltem.
Mert megelőzni kell, mert félünk az érzelmektől alap.-.-

Lili is szóba került. róla annyi szó esettt hogy a kapcsolat ból hiányoltam alapvető dolgokat amit pl, ma egy párnál láttam. a szeretetet kifejező gesztusokat. Bár ő sose szeretett.
Ez volt az ami a lilinél rámutatott arra hogy van hiány akkor van honnan hiányoznia is.

In conclusion, ő azt mondta ha ilyen jól átlátom a dolgokat túl tehetetem az érzelem faszságon magam."

Úgy legyen.
Good Luck next one.

Peace out.
marek

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Mondták, hogy te is blogot írsz - meg te is mondtad.
Elolvastam... Baj? *smile*
Nem erre a postra kommentálok, sőt, egyáltalán nem kommentálok, az úgy túl egyszerű lenne.
Az egyetlen valódi észrevétel: hogy bírsz ennyit írni? :)

Na mindegy. Majd, néha, írok valódi kommentet is. Ha szabad... Igen, kicsit hülye vagyok így hajnali 2 tájt. Ez van.

"Dalymar"

Névtelen írta...

Most megint átolvastam, és megakadt a szemem az utolsó mondatokon. Csak arra gondoltam, hogy milyen igaz, vagy mi. :)

puszi pocakdora. ;)