Sompolygóland reloded folytatás:
Egy történet, ismeretlen író;)

Ki vagyok én?

Se több nem vagyok, se kevesebb.mindig ezt mondom, ha kérdezik, ki is vagyok én valójában. Az igazat megvallva – és mivel itt csak az igazat igyekszem leírni, ez a kifejezés helytálló- szóval az igazat megvallva, mint minden velem egykorú tizenéves én sem tudom igazán mi fán termek. Tizenhat éve taposom az élet néhol rögös néhol puhára taposott, rózsaszirmokkal felszórt illatos útját. Nem elemzem kinézetem, se szemem színét. Elég legyen, hogy az átlagos kategória bentlakásos tagja vagyok.Édesapám számára Anyám halála után semmilyen nővel nem teljesedett ki a várva várt. Ő olyasfajta öreg róka, aki már csak azért is cukor nélkül issza a kávét. Irigylem is, azért hogy ennyire közönyösen hagyja mások véleménye.Nekem valahogy soha nem volt rendben a lányokkal. Mindig két dolog árnyékolta-keresztezte a dolgot. Először is a vágy melyet férfi és felettébb prűd emberként nehezen kezeltem igazi viszonzás hiányában. Másodszor pedig az a tény hogy valahogy a legtöbb hölgyet nem igazán érdekeltem, a reakciójuk csekély volt, pedig én csak egy gesztusra vártam, hogy a boldogság végre patakokban csorogjon végig a tagjaimon. Eme gesztusok hiányában az unalom és érzelmi üresség szakadékába vetettem magam kurva kicsi szárnyakkal.A szobám ajtaján van egy zöld selyem függöny. Édesapám mg azokra az időkre tartogatta, mikoron a kiszemelt hölggyel vágyott meghitt egyedüllétre.Én elloptam. Miközben tanulnom kellene, vagy csak spontán unatkozom, imádom nézni, ahogy susog, ahogy lágyan megtör rajta a fény. Olyan nemes. Mint egy nő. Ebben is a részletekben rejlő szépség teszi igazán érdekessé a témát.A mai este is így kezdődött. Ezzel a zöld, finomtapintású selyem függönnyel.Esti zuhanyzásból vizesen és álomra készen érkeztem meg lakhelyembe. A függöny finoman súrolta még nedves vállamat, az éjszaka, alvás, álom ígéretét hordozva magával.Elmosolyodtam, ha kérik, általában nem tudok mosolyogni. Kíváncsi vagyok milyen, lehet igazán a mosolyom.Törölközőstül bevetettem magamat a párnák és takaró egzotikus halmazába és hamar elnyomott az álom. Talán a selyem lágy ringadozása miatt ragadott el ilyen könnyen.Végre otthon voltam. Az ágyamban feküdtem. Lágy ibolya illat lengte körül a szoba sötétjét.Lassan oldalra fordultam. Egy karcsú dereket, finom vonalú hátat, vállat és egy párnára omló fekete hajzuhatagot láttam magam mellett.Talán a bennem szunnyadó anyai ösztön vagy csak a meglepetés hozta, hogy betakarjam. A zöld-fekete takarómmal. Finoman feljebb húztam, át a nemes domborulatokon, a gyönyörű vállakon. Torzonborz, elaludt, még sötétben is fényes haját finoman kiemeltem a takaró alól.Halkan szusszantott egyet, majd, anélkül hogy felém fordult volna karjával a nyakához, húzta a fejem, rutinos, megszokott mozdulat volt.Finoman belecsókoltam a nyakába.Ekkor felkeltem. Az ágyamban voltam. Egyedül. De az ibolyaillat még mindig megtöltötte orromat, a bársonyosan finom bőr érzése kiütötte minden érzékemet.Ez volt az első éjszakám vele, kinek a nevét máig nem tudom.Az éjszaka utáni vágyódást napközben az átlagos dolgok, problémák elnyomták.Mikor este zuhanyzás után beléptem a sötét szobába, felidéződött bennem az ibolya illata.A függöny végigcsiklandozta a nyakam, én meg beleborzongtam.Felvettem egy kék pólót és mellé egy alsónadrágot, majd kimért majdhogy nem ceremónikus mozdulatokkal befeküdtem az absztrakt párnarakásba.Ő megint mellettem feküdt. Gyönyörűen.Végre láthattam az arcát. Fiatal volt, nem több 17 évesnél. Mint én. De az a leírhatatlan nőiesség, ami ezekből a lágy vonásokból áradt tették nővé.Néztem egész este, mikor éreztem, hogy eljött az idő hogy felkeljek, megcsókoltam, ő visszacsókolt. Mert szeretett. Nem egyszerű?Minden éjszakámat vele töltöm, miközben a zöld selyem függöny végig lágyan láncol a szoba másik felében.Ha most megkérdezné valaki, ki vagyok, azt felelném, hogy itt egy senki. De máshol én vagyok minden. Mert szerelmes vagyok.


Peace out:
marek